TEMESVÁRI GABILLA - magóc oldala

 BEVEZETŐ

 „Régi nyelvünkön az állatoknak lelkes neve már a felőlök magasb és méltóbb fogalomra utal.” – írta Ipolyi Arnold „Magyar Mythologia” című könyvében.

Ez azt jelenti, hogy őseink többet éreztek, tudtak az állatokkal kapcsolatban, mintsem néhány más nép, avagy manapság mi gondolunk felőlük. Ezt a magasabb fogalomszintet jól kifejezi a latin animal szó is, szemben a Best, besto, bestia stb. elnevezésekkel. A „lelkesek” közelebb állnak az emberhez, mint a csupán bestiák, azaz oktalan állatok.

 Az emberiség réges-régen sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított nekik, mint napjainkban. Minden nép teremtésmítoszában szerepelnek, vagy mint teremtők, vagy mint teremtőtársak, de legalábbis kulturhéroszok, azaz az embereket segítő hős állatok. Például kiszabadítják őket a földalatti helyekről, és elhozzák számukra a Napot, vagy tüzet, és megtanítják a földművelésre, vagy valami hasznos dologra.

Ez a segíteni tudás, és segítségül hívhatóság tudatalattinkban megőrződött, hiszen sok természeti nép hív segítségül állatszellemeket, és rendelkezik totemállattal. Egyes néptörzsek tagjai – például indiánok – még mai napig is a férfivá avatási szertartás keretében segítő~, védőszellemet, általában valamilyen totemállatot választanak, illetve az állat szelleme siet az ifjú ember segítségére. Legtöbbször sas, jaguár, medve.

Minden nép vallásában megfigyelhető, hogy a legfőbb isteneknek állati jellemzőket tulajdonítanak, vagy állati alakban ábrázolják őket. Főként a törzsfőnökökre vonatkozik, hogy mai hit szerint is emberek állattá, például jaguárrá változhatnak.

 Mai napig is a lelkünk mélyén motoszkál valami ebből a misztikus tudásból, ezt jószerével csak szimbólumainkban fedezhetjük fel. Ezért íródott ez a könyv, hogy újra felfedezhessük tudattalanunk rejtett kincseit, és tudatosabban használhassuk azt napjaink szebbé tételére, lelkünk épülésére, az élhetőbb életért.

A misztérium jelentése becsukni, amely az ajakra, és szemre vonatkozik, de nem azt jelenti, hogy titokról lenne szó, ezért ne beszéljünk valamiről, hanem inkább titokzatos dolgokról, amelyek szavakba foglalhatatlan transzcendens élmények, ezért nem tudunk róla beszélni, és nem láthatunk a dolgok mélyére.

Tehát a régiek mítoszai is nagyon-nagyon régi időkig nyúlhattak vissza, talán értelmüket már nem láthatták át, de megőrizték a titokzatos üzenetet, a titkos tudást. Mostanában fejtjük meg a régi tudás morzsáit, amelyek népmeséinkbe, legendákba, szimbólumokba vannak kódolva.

 Aniela Jaffé pszichológus egyik dolgozatában azt írja: „A szimbolika története azt mutatja, hogy minden dolog felvehet szimbolikus jelentést: a természeti objektumok – mint a kövek, növények, állatok, emberek, hegyek és völgyek, a Nap és a Hold, a szél, a víz, és a tűz – vagy az ember alkotta tárgyak, sőt még az elvont formák – mint a számok, vagy a háromszög, a négyzet és a kör – is. Valójában az egész világmindenség potenciális szimbólum.

Az ember szimbólumalkotó hajlamával, tudattalanul szimbólumokká alakítja a tárgyakat vagy formákat, ezáltal igen jelentős pszichológiai fontossággal ruházva fel őket.

Őseink mindazokat a szimbólumokat megőrizték, amelyek számukra jelentéssel bírtak, vagy amelyek egyszerűen vonzották őket. .. Ebben sajátos motívum,  hogy vannak ezek között olyanok, amelyeket az emberiség univerzálisan szentnek vagy titokzatosnak tekintett.”

A mítosz ezeknek a szimbólumoknak szóbeli rendszere, míg a rítus a tárgyi és cselekvésbeli szimbólumok rendszere.

Jó kezekbe tették őseink a titokzatos tudást, amikor mesékbe öntötték, azaz gyermekeinkre bízták azt. A gyermekek – akinek van, tudja miről beszélek – ragaszkodnak az először hallott meseszöveghez, és az rögződik emlékezetükben, és úgy adják tovább generációkon keresztül. Próbáltam – a gyermekek szókincsét bővítendő – más-más szavakkal elmesélni ugyanazt a történetet, de heves ellenállásba ütköztem. Most már tudom, hogy ennek milyen jelentősége van.

Rejtélyek

Nemcsak meséinkben, legendáinkban, mítoszainkban, de ábrázolásokban is fennmaradt valami ebből a mágikus tudásból. A mágia a természet magasabb szintű ismeretét jelenti, a beavatottak és tanítványaik a mágusok. Én is ebben az értelemben használom a mágia szót.

 Az állatábrázolások a jégkorszakig – azaz Kr.e. 60000-10000 év közötti időkig – követhetők nyomon. A megtalált alkotások zömét a XIX. század végén francia és spanyol barlangok falfestményein fedezték fel, de csak a XX. század elején kezdték felismerni az archeológusok ezek különleges jelentőségét, és ekkor kezdték jelentésüket is kutatni. Eredményként egy olyan távoli, történelem előtti korszak kultúrájára derült fény, melynek létezését eddig fel sem tételezték.

 A barlangokat, melyekben ezek a sziklavésetek és festmények találhatóak, még manapság is szokatlan varázs tölti be.

Az itt talált képek első ránézésre vadászvarázslásra utalnak. Azonban a legérdekesebb rajzokban valami sokkal rejtélyesebb dolog lehet. Láthatók keveréklények, félig emberi- félig állati alakok, vagy állati bőrbe öltözött alakok, illetve táncoló lények agancsokkal, lófejjel, vagy éppen medvemancsokkal.

Az ábrázolásokon és a mitológiában is sűrűn fordulnak elő „mesebeli”, vagy „képzeletszülte” lények, akik nem is biztos, hogy mesebeliek, és csak a képzelet szülöttei, hanem nagy valószínűséggel oly régre nyúlik vissza az eredetük, amikor élhettek a valóságban ilyenek.

 Hogyan? Talán csak manapság tűnik furcsának alakjuk, hiszen a hasonlóak már kihaltak, például -egy merész elmélet, miszerint - nagyon ősi génpiszka balsikerült „eredményei” lehettek, avagy szintén a nagyon távoli múltba vesző kor nukleáris katasztrófájának a mutánsai, szörnyszülöttei.

 Az nem újdonság, hogy sok nép mitológiája beszél több világkorszakról. Például az aztékok szerint a ’Négy Szél’ korszakának hatalmas szélviharok vetettek véget, a túlélők majmokká változtak. A ’Négy Eső’ korszakát tűzeső zárta le, a túlélők madarakká változtak. A ’Négy Víz’ korszakának végén özönvíz pusztította el a világot, a túlélők halakká változtak. A ’Négy Földrengés’ korszakának - azaz a jelenlegi világkorszaknak – hatalmas földrengések vetnek majd véget.

 De visszatérve a keveréklényekhez: A kakason nem lepődünk meg, hogy pikkelyes a lába, - tehát mintha madár és gyíkszerű lény keveréke lenne, - mivel mai napig is körülöttünk él, és általánosan ismert.

 Mitikus alaknak gondoljuk azonban a kecskehalat, - halfarkú, kecske felsőtestű lényt - és már csak a csillagképből és régi ábrázolásokról ismerjük, de hasonló a csikóhal, amely szintén halfarkú, és lóhoz hasonló felsőrészű, és apró teremtményként mai napig is megtalálható tengereinkben.

 A régi ábrázolások még sok megfejteni valót rejtenek, nézzük az alábbiakat:

4. ábra: Szkíta aranyhal a rejtélyes állatjelekkel.

 Ez a szkíta aranyhal különböző állatok ábráit rejti, valamilyen kapcsolatot feltételezhetünk közöttük.

A farokuszony-részen galambot, és kosokat látunk, a hasa alatt halakat és tritonszerű lényt, a hal hátán szarvast, lovat, és talán oroszlánt, a szeme környéke polipra emlékeztet. (… és még amit nem vettem észre.)

 De hasonlóan rejtélyes az alábbi ábra:

 Ezen az ábrázoláson a szarvak végén kost, a combon griffet, az oldalán nyulat, oroszlánt, a nyaka alatt kutyát láthatunk.

Szarv-szerv

Apropó, szarvak! Rudolf Steiner szerint a szarv rendkívül titokzatos valami: a kozmikus éterből kialakuló étertest, mintegy „megszarusodott”, megsűrűsödött új „orgánjait”, a szerv-eket a misztériumokban szarv-aknak nevezték. A magyar nyelv a szarv-szerv szavakban megőrizte ezt a különös kapcsolatot. A „szarvasság” tehát mindig valamilyen éteriség kifejezője.

Az ősibb androgün jelleg után a fizikai kétneműség lépett a világba, ami a fejekhez tartozó szarv kettőződését vonta maga után. Ez az elképzelés azt jelentené, hogy az egyszarvú – monokerosz, unikornis – sokkal ősibb állat, mint azt gondolnánk, és mint a később megjelent kétszarvú (bika, szarvas, kos, bak) állatok.

A szarvaknak önállóan is sokrétű szimbólumhordozó tulajdonságuk van. Ilyenek a férfierő, a spirituális és fizikai erő, a királyság, életerő, termékenység, győzelem, hódítás, fenyegetés, és erőszak. Ebből erednek a különböző fejfedőkön a szarv díszítések, jelvények szokásai, például a tülkökkel, agancsokkal díszített harci sisakok, akkád, görög, germán, kelta, viking népeknél, vagy a sámánok agancsos koronái.

A szólás, hogy ”letöri a szarvát” azt jelenti, hogy elveszi a teremtőerejét.

Az állatoknak más részei is hordozhatnak önállóan szimbólumtartalmakat.

Itt van mindjárt a tojás. A tojáshoz az emberiség kezdetei óta misztikus képzettársítások kötődnek. Az egyiptomi Ré Napisten tojásból született, a hindu hagyomány szerint Brahma egy arany világtojásból kelt ki. A régi kínaiak hite szerint is a kozmikus tojásból jött világra az első élőlény. A Kalevala világteremtési modelljében a kacsatojás játszik szerepet, a finn mitológia teremtő istennőjének, Ilmaternek pedig sastojással gyűlik meg a baja, és annak összetörése vezet a világ kialakulásához. A görög mitológiában az egész világegyetem valaha az úgynevezett orfikus őstojás volt. A tojás a termékenység és az új születésének ősi szimbóluma. A feltámadás szimbóluma és használták a gonosz elleni talizmánként is. Az egyiptomi hieroglifákban a tojás a lehetőséget, a hatóképességet jelenti.

A madarak tolla szintén különleges szimbólum, az isteni erő megjelenési formája, összekötő kapocs a természet olyan sajátos tartományaihoz, mint az állatok, az angyalok és a tündérek világa. A madártoll leglényegesebb jellemzője a könnyűség, a madár szinte magától emelkedik a levegőbe. Sok mondában fordul elő, hogy aki madárruhát visel, repülni tud, vagy át tud változni az adott madárrá. Például a hollóvá, vagy hattyúvá változott leányok a mesékben. Az indiánok tollainak mindegyike valamilyen haditettre emlékeztető funkcióval is bírt.

A fehérfejű rétisas fehér tolla a „Vajákos Nagyanya” varázserejével bír, szent dolog. Az indiánok auratisztításra használják.

 A madár önmagában a tudat és a tudattalan egyesülését jelképezi, a tökéletes megvalósítás beteljesítését. A madárhoz a repülés képessége folytán az elvágyódás, az intuíció szárnyalása, a szépség és a misztikus emelkedettség képzetei társulnak. A kreatív képzelet forrása, képes az emberben is életre kelteni saját varázserői szárnyalását. Minden mitológiában a lélekkel, szellemmel is azonosítják.

 Szintén különleges jelentősége van a szemnek. A fény befogadásának szerve a Napot, az éltető fényt, a világosságot, a Holdat, a csillagokat, a nézést, a látást, a tájékozódást, az értelmet, a tudást és az intuíciót, a belső látást, a megvilágosodást, a felébredést, az éberséget, a mindentudást, és a mindent látó Istent jelképezheti.

Ezáltal valamely állat, amelyiknek különleges szeme van, - pl. sólyom, vagy macska - többlet szimbólumtartalmat nyerhet. Ezek megjelennek a szakrális képzőművészetben és ezoterikus szimbolikában is.

Az egyiptomiaknál Hórusz szemét jelképező ’udzsat-szem’ mágikus célokat szolgált. (udzsat = ép, egészséges) Gyakran az istenek és a szent állatok is viselték amulettként. A szent macskák szobrainak nyakában látható udzsat-szemek a mágikus védelem mellett az állatnak a Naphoz és a Holdhoz fűződő bensőséges viszonyát is kifejezésre juttatják.

 A ló farkát például a keleti népek zászlójukra tűzték. A lófarok, vagy boncsok jól ismert a valamikor ideiglenesen hazánkban állomásozó török csapatok jelvényeként.

 Az állatok egyes részeit, például tollat, vagy egy fogat amulettként vagy talizmánként hordták, sőt ez napjainkban is szokásos.

Az amulett a latin elhárítani szóból ered, és mágikus védőeszközt jelent a démonok ellen, vagy a rossz elhárítására. A talizmán görögül megszentelt tárgyat jelent, amely szerencsét hoz.

  A szervek állatai, lelkesei

Érdekes megfeleltetést találhatunk az egyiptomi halotti szertartások szervállatai, valamint az ősi kínai szerv-állat kapcsolatok között.

A balzsamozás során a különböző belső szerveket kanópuszokba helyezték, melyet egy-egy állat-isten felügyelt. Így a tüdőre Pávián, a gyomorra és belek egy részére Bika, az alsó bélszakaszra Sólyom, a májra Ember vigyázott. A sírkamrákban a Pávián-kanópuszt északra, a Bikát keletre, a Sólymot nyugatra, az Embert délre helyezték.

 6. ábra: Belső szerveink védőállatai. Kína.

A kínaiak védő állatszellemei a még élő ember belső szerveit, annak működését felügyelik. Így a tüdő energiájának felelőse a fehér Tigris, egyben a nyugati égtájat, és a Fém őselemet is jelenti. A Máj és Epehólyag védőszelleme a „sárkány fényessége”, sokszor kígyó és teknős hibridjeként is ábrázolják, egyben a keleti irányt, és a Fa őselemet jelképezi. A szív, az érrendszer és vékonybelek felelőse a skarlátvörös madár, mely a déli irányt és a Tűz őselemet is jelenti. A gyomor, a lép és hasnyálmirigy felelőse a főnixmadár, a nagy átalakító. Mivel hamuvá égeti magát, a Föld őselem és a középpont jelképe.

A vese és húgyhólyag szerveinek auráját a kétfejű fekete szarvas felügyeli, és egyben az északi irány és a Víz őselem szimbóluma is.

 A kínai orvoslás egyik szemléltető ábrája egy ősi könyvből, a sárkány látható rajta és a stilizált belső szerv, a máj. A sárkány feladata a máj őrzése.

Az ábra felső részén látható kua-jel a mennydörgést, a dühöt, haragot jelenti, és valóban a máj felelős ezen indulatainkért.

 teremtő~ és segítő lelkesek

- A Csendes óceán partján a legendák szerint a holló teremtette az életet és a rendet, elrabolta a Napot és a Holdat egy ellenséges szellemtől. Megszerezte és elhelyezte az égen. Később ivóvizet is szerzett, a folyókat halakkal és víziállatokkal népesítette be.

- Egy indián történet szerint a fecske ellopta a tüzet a Napból, és farktollain tartva lehozta az embereknek a földre.

- Az amerikai indiánok mitológiájában a pulyka szerepet játszott a világ teremtésében és megmutatta az embereknek, hogyan lehet gabonát termelni és miként űzhetik el a gonosz szellemeket.

- A babiloni teremtéstörténet szerint az istenek, akiket Tiamut-Anyaistennő az élet vízéből teremtett, addig nem keltek életre, míg a delfin elő nem hívta őket.

- A róka Perzsiában szent állat, mert a holtakat átsegítette a mennybe.

- A nyugat-szudáni mandingók totemállattól származtatják magukat, hitük szerint a halál után lelkük a megfelelő állatba költözik, ezt az állatfajt szigorú szabályok, tabuk óvják.

- A közép-afrikai őserdei növénytermesztők nem az embert, hanem csak a titokzatos mágikus erőt származtatják totemállattól. Először a nemzetség őse kapta a manát, tőle pedig a mindenkori legidősebb nemzetségfő örökli.

- Amerikában, az északnyugati partvidék törzseinél található a totemhit, ahol a nemzetség tagjai mitikus állatőstől származtatják magukat. A totemizmussal hozható kapcsolatba az egyéni védőszellemek tisztelete is.

- Egy afrikai mítosz szerint egy párduc szerzett ivóvizet a hegyektől ordításával, azóta is mennydörgésnek hiszik a párduc üvöltését.

- A kalina indiánok hite szerint mindent Amana kígyó-istennő hozott a világra. Lakóhelye az ég vize. Nemcsak teremtő, hanem a vizek istennője is.

- Az indiánok szerint a Harkály a föld mélyéből kiszabadította az embereket és megtanította őket a vadászatra, földművelésre és a zeneszerszámok használatára.

- Észak-Amerika legelterjedtebb teremtő figurája a Búvármadár. Lemerült a tengerbe, iszapot hozott fel. Ebből keletkezett a Föld. A Földet egy óriás Teknős tartja a hátán.

- Az irokéz mondákban a Nap birodalmából egy bölcs Varjú érkezett a földre, ő hozta a kukoricát az embereknek.

- A maja mitológiában négy óriás jaguáristen tartja az égboltot. Tollaskígyó teremtette a világot, a növényeket, állatokat, és kukoricaliszt-tésztából a maják őseit.

- Az azték Kutya-isten a holtak földjéről hozott emberi csontból újrateremti az egyszer elpusztult emberiséget.

- Melanézia őslakói szerint az emberek ősei kígyók és krokodilok voltak.

   Szintén teremtéstörténet: az Úr a négy legnagyobb bálnára bízta a föld négy sarkát. Az ő feladatuk volt, hogy fenntartsák hátukon a földet, és ne engedjék alásüllyedni a feneketlen világtengerbe.

- Egyiptomban Kosisten agyagból formázza az embereket, Béka-istennő lehel beléjük életet.

- Kínában Nu-Va kígyólábú teremtő istennő agyagból formázta az embereket.

 A színek szimbolikája

Az állatok jelentéstartalmát erősen befolyásolhatja a színük.

A fehér a spirituális védelem színe. A fehérben minden más szín, minden fentről jött erő megtalálható, így a kozmikus teljesség jelképe. A teljesség, az egyesítés, az összefogás, az egyenrangúság kifejezője. A fehér haj miatt is az öregkor, az ősz haj, mely már az összes "színt", az élet összes állomását végigjárta, tapasztalataiban egyesül, fehérré válik, mindezt képviseli. Régen a gyász színe is a fehér volt, és ma is az a halotti lepel színe. Az utolsó szín, az egyik létformából a másikba való átmenet segítő színe. A halálközeli élmények fehér, vakító fénye, a bölcsesség világossága, mind a fehér színhez kötődik.

A hóesés színe, a hóka ló, a fehér ló, mely csak fejedelmeket illetett, csak azok járhattak vele, a fehér áldozati lovak, a Fehérló Istenanya, és a szent táltos fehér ruhája mindez a jelentés belesűrűsödik a fehér színű állatok szimbólumába. A fehér kígyó a fényőrző, a fehér elefánt a hindu istenek hátasa, a fehér sólyom a világítás, fényesség, tisztaság, és spirituális őrzés jelképe. Az égieknek fehér állatokat áldoztak.

A sárga szín a sár, azaz Nap, azaz arany színt jelenti régebben sáraranynak is nevezték, azaz sárga-arany színt jelképezett. A Napnak az általános tulajdonságát jellemzi, a felkelő és lenyugvó naphoz inkább a vörös szín, a déli naphoz a vakító fehér, a többi állomáshoz a sárga-arany szín kapcsolódik. Az aranyszőrű paripa, ~bárány, aranysárkány, stb. a Nappal való jó kapcsolatot, az értékes tulajdonságokat jelzik. Aranymadár, aranyszarvas, stb. Napállatok.

 A vörös szín általában az előbb említett formában a Naphoz, a Tűz őselemhez, a Mars bolygóhoz, illetve a Mars isten képviselte harchoz, háborúhoz kapcsolódik, illetve ezirányban módosíthatja az adott állat szimbólumtartalmát. Például a vörös kakas a tűzvész szimbóluma.

A kundalini színe vörös, ezért az őserőhöz, ősenergiához is kapcsolható szín.

 A fekete legtöbbször a fehér ellentéteként az alvilági istenek, az alvilági állatok jelképe, a fekete állatokat az alvilág isteneinek megbékítésére áldozták. Kapcsolata az éjszakához, az éjjel élő állatokhoz, a mélységhez, a rejtélyek sűrűsödéséhez egyértelmű. A fekete a teremtés színe is, az anyaméhé, amelyből az új élet fakad, az új élet minden misztériumával együtt. Az esőkérő áldozati állatok színe is mindig fekete.

 Egy példa: A Napot az egyik mítoszban lovak (esetleg oroszlán) vontatta szekérrel ábrázolták. A hajnali Napszekér elé fakó lovakat, a déli elé fehéreket képzeltek, a napnyugtakor vörös lovak, éjjel pedig fekete lovak vitték a Napot az alvilágon át.

Az őselemek és égtájak lelkesei

Az őselemek sajátos erők, varázserők szimbólumai. Archetipikus energiák hordozói.

A TŰZ-elem a déli égtájhoz kapcsolható, a teremtés varázsereje, a Nap teremtőereje, az élet, a halál és az újjászületés kapcsolódik hozzá. A TŰZ rombol és teremt, a salakot elégeti és felszínre kerül az arany. Így a lelki nemesedés, a jobbá válás szimbóluma. A TŰZ elemhez tartozó lelkesek legfontosabbja a főnixmadár, és általában a tűzmadarak. De ide tartozik minden más Nap-állat, a sólyom, a páva, az oroszlán, a méh is.

A VÍZ-őselem égtája a nyugat. Az alakváltozás varázserőit hordozza, az alkalmazkodást tanítja. A Víz-őselemhez tartozik az intuíció, az álmok, belső képzelet, belső utazások. A VÍZ-elem lelkesei a vízben élő állatok, a hüllők, és a vízparton élők, a vízben vadászók is. Kígyók, békák, sárkányok egyik fajtája, víziló, krokodil, halak, gázlómadarak is, valamint a víziemlősök, a bálna, a delfin.

A FÖLD-őselem az északi égtájjal is kapcsolatos. A megvalósítás varázserőit hordozza, a lehetőségek kihasználásának tanítása a feladata. A szellemi energiákat a földi szintre segít vinni, azaz segít megvalósítani elképzeléseinket. Föld-állatok általában a talajon, vagy talajban élők, a háziállatok is. Legfontosabb képviselője a Bika. A pulyka, a szarvas, patkány, egér, teknős, stb.

A LEVEGŐ-őselem a keleti égtájhoz tartozik. Tisztánlátás és jövendölés, varázserő a sajátságai. Az összefüggések felismerését és felelősségét tanítja. Kreativitás, ihlet, magasabb tudati szint elérése, bölcsesség és intuíció amiket általuk nyerhetünk. A Levegő-lelkesek általában a madarak, - kivéve a Nap-madarakat - illetve a levegőben élők, ott vadászók.

Más hozzárendeléseket is ismerünk. A dél-tűzhöz az Oroszlánt, a kelet-levegőhöz a Sast, az észak-vízhez az embert, a nyugat-földhöz a Bikát, vagy Ökröt rendelték. Például az evangelisták négyszögére gondolhatunk.

A távol-keleti szimbolikában a nyugat-fém-Tigris, észak-víz-Kígyó, kelet-fa-Sárkány, dél-tűz-főnix hozzárendeléseket találhatjuk.

A kínai mágikus állattan négy természetfeletti teremtménye a sárkány, a főnix, az egyszarvú és a teknőc. Három közülük ott található a hagyományos kínai égtájábrázolásokon, amelyeken a teknőc köré tekeredő kígyó jelképezi az északi irányt, és a vizet, a telet; a kék sárkány a keleti irányt, és a tavaszt,; a vörös főnix a déli irányt és a nyarat, a tüzet; a fehér tigris pedig a nyugati irányt és az őszt.

 Egy másik forrás szerint a „négy bölcs állat” a sárkány, a tűzmadár, a fehér tigris és a teknősbéka, melynek testét kígyó öleli körül. Ez a négy szimbolikus állat az évszakokhoz is kapcsolódik, így ez a szimbólum-együttes az állat-ősök alkotta jelképrendszer fölé helyeződik. Eszerint a pikkelyes állatok a tavaszhoz kapcsolódnak, a tollasok a nyárhoz, a bundások az őszhöz, a páncélosak pedig a télhez, az ember az időtartam nélküli ötödik évszakot képviseli.

 Az Indus-völgyében a négy égtájat az elefánt, a tigris, az orrszarvú és a bivaly jelképezi.

állatövek, asztrológia

 A csillagászat, asztrológia eredete is nagyon messze nyúlik a feledés homályába. Minden népnek volt sajátos szimbólumrendszere, és sajátos naptárrendszere, de érdekes, hogy mindegyikben főszereplők voltak az állatok. Vajon miért?

 Az ősi mexikói kultúrák is állatjegyek figyelembevételével jellemezték a szóban forgó időszakokban születettek természetét, ott húsz ciklikusan visszatérő Napjel létezett:

Krokodil, Szél, Ház, Mókus, Kígyó, Halál, Szarvas, Nyúl, Víz, Kutya, Majom, Fű, Nád, Jaguár, Sas, Keselyű, Földrengés, Kőkés, Eső és Virág.

 A babiloniai állatöv: Földműves (Kos); Fiastyúk (Bika); Ikrek, Rák, Oroszlán, Kalász (Szűz); Mérleg, Skorpió, Kentaur (Nyilas); Kecskehal (Bak); Gúla (Vízöntő); és Két farok (Halak).

 Az egyiptomi állatövet a következő figurák alkották: Macska, Kutya, Kígyó, Skarabeus, Szamár, Oroszlán, Kecske, Bika, Sólyom, Pávián, Íbisz, Krokodil.

 Innen talán perzsa közvetítéssel jutott el Kínába, Tibetbe, - avagy csak nagyon hasonlóan alakult náluk is – ahol az oroszlánból, vagy macskából Tigris, a krokodilból Sárkány, a szamárból Ló lett.

 Az indiai állatöv jelenleg: Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó.

 Bizonyos állatoknak a kínai asztrológiában is szerepük van. Ilyen a Ló, a Kos (Bak), a Fácán (Főnix), a Sárkány, a Kakas, a Disznó, a Kutya és a Tehén (Ökör) alkotta nyolcas csoport (bákua)

 A tizenkét éves ciklust uraló jelképes állatok:

a bivaly, a tigris, a nyúl, melyet olykor a macska helyettesít, a sárkány, a kígyó, a ló, a bak, a majom, a kakas, a kutya és a disznó.

  A tibeti asztrológia az állatövet szintén elemekkel, égtájakkal kapcsolta össze.

A legenda szerint, amikor Buddha a végső megszabadulást várta, minden állattal szeretett volna találkozni, hogy megáldja azokat, de csupán tizenkettő ment el.

Ezt értékelve az Áldott Nevű a tizenkét éves ciklus éveit tiszteletből róluk nevezte el, abban a sorrendben, amelyben megjelentek előtte.

 Világszintek

Állatok jelképezik a különböző elképzelésekben a világ  szintjeit. Az alvilágot rendszerint sárkány, vagy kígyó, az égi világot valamilyen madár, általában sas, vagy sólyom képviseli, a kettőt összeköti a világfa, mely a földből az égig ér, a mesebeli égigérő fa. Ezt vagy állat helyettesíti, pl. szarvas, vagy az állatok laknak a fa ágai között. Előbbi esetben az állatős az embereket jelenti, és a szarvas képviseli az összekötő kapcsot Ég és Föld között, Alvilág és Felső világ között.

Alább egy példa a hunok világfájáról. A csúcson az Egek Ura, akit Sólyom jelképez. A világfa bal oldali ágai fentről lefelé haladva: a legfelső ágon a Hold birodalma található, itt laknak a Holdat jelképező mitikus táltosállatok. A Holdat jelképező Ősanya, a Boldogasszony. A felső ágakon a meghalt emberek lelkei és a megszületendő emberek lelkei madár formában éltek.

  A jós-lelkesek

Az állatokat, illetve bizonyos részüket jóslásra is használták. A legismertebbek az augurok, azaz madárjósok voltak. Az etruszk, majd az ő nyomdokaikban járó római augurok, egy mágikus kör közepén helyezkedtek el. Azt a területet, amelyet a madárjóslás céljára rituálisan elkülönítettek, „szent helynek”, azaz „templumnak” nevezték.

Akkoriban szinte semmit nem tettek az augurok megkérdezése nélkül. Egy szertartás keretében került sor a madarak megfigyelésére. A megjelent fajok, számuk, röptük, stb. alapján próbáltak meg választ kapni a kérdésükre. Legemlékezetesebb a Róma alapításának esete, amikor az ikerpár közül Romulusnak jelent meg több számú keselyű, így ő lett a város alapítója.

Az állatokkal való véletlen találkozás alapján is jósolhattak, (apantomancia) ennek ma is élő csökevénye, ha fekete macska keresztezi az utunkat, az nem jelent feltétlenül szerencsét.

Az indiánok annak az állatnak a nevét kapták meg, amelynek egy példányát születésük után anyjuk először megpillantotta. Galambot, pávát, vörösbegyet, fecskét vagy harkályt látni szerencsés jel. Ha a halak jobban harapnak, a fecskék alacsonyan szállnak, az a közelgő eső jele.

A hüllőkkel való találkozás általában rosszat jelent, kivéve a teknőst. Arábiában kedvező jel tevével, vagy szamárral találkozni a megszokottól eltérő módon.

 Külön szakterület a halaknak a vízben és a vízen kívüli megfigyelése. (Ichthyomancia) A jósok gyakran a patakban vagy tóban mozgó halakat megfigyelve meditáltak, így próbáltak valamit a viselkedésükből észrevenni, amiből jósolhattak.

A hal az idők kezdete óta nagy jelentőséggel bíró szimbólum, melyet „ősanyaként” szoktak tisztelni. Az ókori görögöknél a hal és az anyaméh egymás szinonimájává vált, s a görög mitológiában több ízben egymással összefüggésben nyer említést a termékenység és a hal. A régi kelták szerint, ha egy nő halat evett, azzal elősegítette, hogy méhében új élet foganjon.

 A patkányok és egerek viselkedésének megfigyelésén alapuló jóslás a miomancia. Ez a jóslási módszer az ősi Asszíriából, Egyiptomból és Rómából ered. Úgy hitték, hogy amikor az egerek vagy patkányok visítanak, az gonosz erők jelenlétéről tanúskodik.

 A kígyók viselkedésének megfigyelésén alapuló jóslás az ophimancia. A feltekeredett kígyó türelemre, várakozásra intett. Egy támadásra kész kígyó azt jelentheti, hogy a jósoltató elméjét foglalkoztató kérdéssel kapcsolatban azonnali cselekvésre van szükség.

 A lovak viselkedését alapul vevő jóslás a hippomancia, mely a ló színe és viselkedése mellett figyelembe vette az állat patájának nyomát, sőt a felkavart por mennyiségét is. A kelták voltak ennek nagy ismerői. Lovaikat megszentelt ligetekben tartották, ahol azokat megtanították arra, hogy a liget meghatározott részein mozogjanak.

Angliában még az 1500-as években élt az a szokás, hogy ha egy farmon elpusztult egy ló, a gazda kiakasztotta az állat patáit a házban, hogy távol tartsa a gonosz erőket. Ebből ma annyi maradt, hogy a lópatkót akasztják a kapura, vagy a pajta falára.

 Természetesen jósoltak az áldozati állatok belső szerveiből, a tűzbe vetett csontjaiból, és minden lehetséges dologból.

személyNeveink

Állatős hitből származhatnak nagyszámú személyneveink, melyeket megpróbálunk alább felvázolni:

Sok nevünk már latin, görög, héber közvetítéssel élte túl az évszázadokat, de sok eredeti, ősi magyar nevünk maradt fenn.

Ágnes nevünk bárányt jelent, a Ráchel anyajuhot.

Orsolya, Ursula neve medve, Wolfgang farkas, de él a magyar Farkas személynév is, erős, szívós jelentéssel. Apafarkast jelent az Agmánd, és Ogmánd személynév.

Oroszlán nevéből kapjuk a Leót, és Arszlánt.

A fiúnevek közül Bars párducot, Csongor vadászmadarat, Hont kutyabarátot, Karsa sólymot, Torontál kis sólymot, Zsombor bölényt, Ákos tüzes kost, Kaplony tigrist, Bese kányát, Laborc hős párducot, Szörény kis mormotát jelent.

A női nevek között találjuk Gerle-szeretőt, Géda-gidácskát, és Gillikét, aki érti a madarak szavát.

Cinke, Pintyőke, Őzike, Bárányka, Bogárka, Csalogány, Evetke, Fóka, Fülemüle, Fürjecske, Galamb, Gilice, Hattyú, Madárka, Méhecske, Mellitta, Páva, Pille, Pillangó, Pintyő Tengelic, Sólymocska ősi leánynevek.

Harkály, Holló, Kacsahozó, Kerecsen, Ordas, Sólyom ősi férfinevek.

  xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Láthatjuk, mennyire áthatják a lelkesek-állatok mindennapjainkat, főleg őseink mindennapjait.

Mi egy kissé elfelejtkeztünk róluk, nem tekintjük egyenrangúnak, szeretett testvérnek őket. Pedig nyugodtan mondhatjuk bármelyiküknek, hogy „Egy vérből valók vagyunk Te meg Én.”